Az üzleti szféra környezetvédelemért felelős szereplőjeként egy szebb jövő megteremtésén munkálkodunk, és továbbra is kreatív tevékenységekkel, projektekkel járulunk hozzá a társadalmi fejlődéshez.
Tevékenységeink
Egyik legnagyobb szabású tevékenységünk a Toshiba vállalatcsoport 2025-ig tartó, „Ültessünk 1,5 millió fát” című, világméretű erdőfejlesztési projektje, amellyel a csoport 150. születésnapját ünnepli maradandót alkotva.
A 2009-es gazdasági évben Japán 11 térségében és hét tengerentúli országban szerveztünk faültetési akciókat. A projekt keretében mindeddig már több mint 770 ezer fát ültettünk.
A 2011-es gazdasági évben további faültetések követik a korábbiakat a vállalatcsoport legfontosabb telephelyein dolgozó alkalmazottak részvételével. Egy másik programunk része a gyerekeknek szóló, „Erdőfelfedező expedíció” névre hallgató természetmegfigyelő esemény, ahol a kicsik erdei ösvényeken járva ismerkedhetnek a természet csodáival, és érthetik meg fontosságukat.
Ezeken a tevékenységeken keresztül szeretnénk hozzájárulni a klímaváltozás mérsékléséhez, a biológiai sokféleség fenntartásához és ahhoz, hogy a későbbi generációk is gazdag természeti környezetet örökölhessenek elődeiktől.
Vissza a lap tetejére
ENSZ Globális Megállapodás
2004 januárjában a Toshiba is csatlakozott az ENSZ Globális Megállapodáshoz (UN Global Compact), amelynek tagjai az emberi jogok, a munka és a környezetvédelem általános irányelvei mellett kötelezik el magukat.
Az ENSZ Globális Megállapodás önkéntes alapon tömöríti az üzleti szféra szereplőit. Életre hívását Kofi Annan ENSZ-főtitkár kezdeményezte 1999-ben, a Világgazdasági Fórum találkozóján.
Az ENSZ Globális Megállapodás célja, hogy az üzleti szférában jelen lévő vállalatok az emberi jogok, a munka és a környezetvédelem nemzetközi szintem elismert irányelveivel összhangban teljesítsék társadalmi felelősségvállalásukat, és ezen keresztül megszülethessen a fenntartható fejlődés a globális gazdaságban.
Az ENSZ Globális Megállapodás résztvevőjeként a Toshiba 2007-ben tanácsadóként vett részt a „Communication on Progress (COP, Kommunikáció a fejlődésről)” című jelentés létrehozásában, amely az ENSZ Globális Megállapodás irányelveinek megvalósítását vizsgálja a fenntarthatósági tanulmányok szabványait létrehozó GRI irányelvei alapján.
Az ENSZ Globális Megállapodás tíz irányelve Emberi jogok
1. A vállalatok támogassák és tartsák tiszteletben a nemzetközileg kinyilvánított emberi jogokat, és
2. ne folytassanak semmilyen, emberi jogokat sértő tevékenységet.
A munkával kapcsolatos irányelvek
3. A vállalatok tartsák tiszteletben a gyülekezési jogot, és a gyakorlatban is ismerjék el a kollektív érdekérvényesítés jogát,
4. szüntessék meg a kényszermunka minden formáját,
5. szüntessék meg a gyermekmunkát, valamint
6. szüntessék meg az alkalmazással és a foglalkoztatással kapcsolatos valamennyi megkülönböztetést.
Környezetvédelem
7. A vállalatok támogassák a környezetvédelmi megelőzés elvét,
8. kezdeményezéseikkel erősítsék a környezetvédelmi felelősségvállalást, valamint
9. ösztönözzék a környezetbarát technológiák fejlesztését és terjesztését.
Korrupcióellenes irányelvek
10. A vállalatok lépjenek fel a korrupció minden formájával szemben, beleértve a zsarolást és a megvesztegetést.
Vissza a lap tetejére